A fotós és modell viszonya
A fotós és modell viszonyával kapcsolatos levelet kaptam a napokban az egyik web oldalaimat látogató webes ismeretlen kedves ismerősömtől, amiben arról érdeklődik, hogy van e megoldás, hogy a rossz passzban lévő modellről is jó képek készüljenek. Ahogy ő fogalmaz: olyannak láthatja majd magát az elkészült képeken, mint ami az elképzeléseinek megfelel.
-
Félig megírtam a választ Zsé-nek, amikor jött a gondolat, hogy e téma valószínűleg másokat is érdekelhetne. Ezért úgy határoztam, hogy ezen a web oldalon adom meg a választ a kérdezőnek és nem egy magánlevélben, mert így mindenki olvashatja, akit érdekel még ez az izgalmas téma. Természetesen az ő beleegyezésével adom közre az izgalmas kérdéseket tartalmazó rövid kis levelet.
-
Íme a levél:
-
"Kedves András, gondolom fotózással telik el elég sok időd a műtermedben. Van olyan fényképész, aki látja, ha a hozzá fotózásra betérő személy nincs „egyben”, leengedett, lelkileg összetört, nincs humoránál? Egyszóval a hangulata nem kedvező a fotózásra. Ha máshol nem is, de a szemén a szomorúság, a ziláltság meglátszik. Ilyenkor van technika, hogy a képek mégis sikeresek legyenek? Szeretnélek megkérdezni e- felől, hiszen nem vagyunk mindig topon... És a fényképészt kezdjük szidni, mert nem olyannak látjuk magunkat a képeken, amilyet elképzeltünk. Ha nincs egy jó, nyugodt éjszakája valakinek, hogy lehet ezt korrigálni? Lehet-e egyáltalán? Üdvözletem Zsé"
-
Kedves Zsé!
Azt ugyan nem tudom, hogy e monogram milyen nevet takar, ezért csak szolgai módon másolva, magam is így szólítalak: Zsé. Bár jobban szeretném, ha leírhatnám a kereszt nevedet. Na, de mindegy, maradjunk ebben!
-
Szóval Kedves Zsé!
A kérdésed meglepett. Többek között azért, mert ilyen kérdést még nem tettek fel nekem. Hasonlók gyakran kerülnek szóba vendégeimmel beszélgetés közben, de így még nem kérdezett senki.
-
A több évtizedes szakmai, műtermi gyakorlattal a hátam mögött most meg próbálok neked válaszolni. Remélem sikerülni fog!
Ha nem, akkor semmi esetre se válassz engem fotósodnak!
-
Bizony-bizony a személy fényképezés, vagy talán úgy is mondhatnám, a portré fényképezés gyakorlatában mi portré fotósok gyakran kapjuk azt a kritikát, hogy az elkészült képen nem olyannak látják magukat a modellek, mint ami az elképzelésükkel egybe esne. Hát igen, a fotós és modell szorosan összetartozó "elemek". A sikerért fele-fele arányban "felelősek".Úgy is mondhatnánk, ketten fotóznak: a fotós és modell és sohasem csak a fotós.
A fotóst lehet szidni, de néhány dolgot érdemes előtte figyelembe venni.Először is egy alapszabály: csak akkor álljunk, üljünk, vagy feküdjünk fényképezőgép elé, különösen, ha az a masina szakember kezében van, ha kipihentek, fittek, jókedvűek vagyunk.Tudom, az élet nem ilyen egyszerű. Vannak alkalmak, események, amikor az időpont adott. Pl. nem lehet egy esküvőt akkor tartani, amikor minden, a fényképezéshez szükséges feltétel maximálisan biztosított a modell számára. A menyasszonyt felbosszanthatja a vendégek közül valaki. De egyszerű technikai oka is lehet. Pl. az autóból kiszállás közben beveri a fejét, vagy a templomi szertartáson olyan hideg volt, hogy vacog a dermedtségtől, esetleg rosszul viseli a terhességet, szülési fájdalmak kínozzák-kérem ne vegye ezt senki alaptalan feltevésnek, hiszen gyakorlatból beszélek: az én műtermemben már indult el szülés-vagy éppen kettős front van azon a napon.
-
Hosszan lehetne még sorolni az okokat, de azt hiszem felesleges, ennyi éppen elegendő a megértéshez. Inkább nézzük meg mi a megoldás?
-
Az imént azt tanácsoltam: csak akkor menjünk fényképezkedni, ha lelkileg, fizikailag, egészségileg is alkalmasnak érezzük magunkat arra, hogy az elvárásainknak megfelelő hangulatot tudunk sugározni magunkból. Ezt könnyen ellenőrizhetjük. Ugyanis a lelki dolgokat érezzük, és hogy az éppen aktuális állapot mennyire ül ki az arcunkra, azt egy tükörbe nézéssel könnyen meg lehet állapítani. Tegyük is meg mindenkor, amikor jó fotót akarunk készíttetni magunkról. Ha úgy ítéljük meg, hogy az a kép, ami a tükörből visszanéz ránk, nem az elvárásainknak megfelelő, inkább halasszuk el a fényképezkedést. Helyette inkább sétáljunk egyet!
-
Hogy miért van fokozott jelentősége ennek akkor, amikor szakember kezében van a masina? Csakazért, mert a szakemberrel szemben a modellnek sokkal nagyobb az elvárása, mint amikor két barátnő alkotja a fotós és modell egységét, vagyis kölcsönösen fényképezik egymást.
-
De ez csak az egyik fele az igazságnak. A másik az, hogy a modell számára a fotós szakember "több" mint egy barát, vagy barátnő. Ebben az esetben a fotós és modell viszony teljesen más. Baráti fotografálás esetén nincsenek elvárásai az embereknek. Ilyen alkalmakkor mindenki felszabadult, jókedvű, önmagát adja, nincsenek gátlásaik, nem mesterséges a viselkedésük, nincs kamera láz. Míg a fotós, az "tekintély", az előtt viselkedni kell. Ebben az esetben van egy megfelelési kényszer, ami miden esetben komoly feszültséggel jár. Itt jön a kamera láz, a természetellenes viselkedés, a képmutatás, hogy "jobbnak látszak, mint, ami vagyok" effektus. Ezek a momentumok okozzák a "gyönyörűek ezek a képek, de ez nem én vagyok" című megnyilvánulásokat.
-
És sok esetben igaz a megnyilvánulás, de nem mindenkor, hiszen a fotós és modell viszonya nagyon szoros, összetartozó, elválaszthatatlan egységben vannak egymással. A másik, amiért sok ember megnyilvánulása a "nem én vagyok" állítás, hogy az emberek alig látják magukat profilból, hiszen amikor tükörbe néznek, minden esetben szembe látják az arcukat. Ezért idegen a róluk készült profil képek nagy százaléka saját maguk számára. Kiválóan illusztrálja e jelenséget az, amikor a modell a barátnőjével jön az elkészült képekért és a barátnőnek minden kép tetszik, a modellnek pedig nem. Persze ebben a magatartásban jó adag szerénység is van.
-
De nézzük tovább!
-
Azt, hogy melyik fényképész látja, hogy "egyben" van-e a hozzá betérő modell, azt nem tudom. Mindenesetre nagy szakmai gyakorlattal rá lehet érezni néhány percnyi beszélgetés után, hogy valakinek éppen az e a fényképezkedésre Isten által kijelölt napja. Ha arra a következtetésre jutunk, hogy nem, akkor két dolgot lehet tenni a jó eredmény érdekében. Az egyik a felvételek előtt és közben végzendő el, a másik pedig az utómunkálatok során. Hogy melyik a célra vezetőbb? Egyértelműen, nagy biztonsággal lehet állítani, hogy mindenképpen a fotózás előtt és alatti teendők biztosítják a jobb eredményt. Nincs itt másról szó, mint olyan légkört kialakítani a modellel, hogy létre jőjön a fotós és modell ideális kapcsolata. Ezt beszélgetéssel, kávézással közös kép nézegetéssel, képekről mondott kölcsönös kritikákkal lehet elérni. A digitális világban nagyon jó az úgynevezett "ismerjük meg egymást" fotózás. Ez spontán, beszélgetés közben készülő 8-10 képből álló kis sorozat, amit rögtön lehet közösen értékelni. Természetesen ehhez idő kell.
-
Egy jó kép elkészítéséhez hozzá se kezdjünk, ha a modell úgy esik be a műterem ajtaján és lihegve el mondja, hogy: mester van tíz percem, készítsen rólam egy jó fotót. Erre csak kérdéssel válaszoljunk: mikor? És akkor jöhet az időpont egyeztetés, kihangsúlyozva, hogy ha nincs legalább egy óra szabadideje a fotózásra, akkor inkább ne fotózzunk.
-
A másik már nehezebb! Vagyis felvételek után, utómunkálatoknál mosolyt, derűt varázsolni a modell arcára, az bizony lehetetlen. Ebben az esetben csak a szépítő, alak formáló esztétikai retus jöhet szóba, amivel azért nagyon sokat lehet javítani még egy kedvezőtlenül sikerült felvételen is. A mértékkel végzett szépítő retus csodákat tehet. Akt felvételek esetében a plasztikai retus szinte követelmény. A megereszkedett melleket meg lehet emelni, nagyobbítani, egy pesszimista szájból lehet optimista változatot csinálni. Lehetőség van karcsúsításra, szemölcsök és anyajegyek, tetoválások levételére is.
-
E beavatkozások mind javítják a fotó esztétikáját, de a fotós és modell viszonyát nem. Legfeljebb, ha az első fotózást csak gyakorlatnak, bemutatkozásnak, ismerkedésnek számítja fotós és modell egyaránt. Ebben az esetben a következő alkalom már nagy sikert hozhat fotós és modell számára egyaránt. Jó esetben karriert indíthat el.
